2016. feb 10.

Minden, amit a lisztekről tudni kell II. rész

írta: Skerlecz Petra
Minden, amit a lisztekről tudni kell II. rész

Sziasztok!

Ahogy ígértük, folytatjuk a lisztekről szóló bejegyzésünket.

A kukoricaliszt, egy gluténmentes lisztféleségünk, foszfatidil-szerin tartalma révén támogatja az agyi funkciókat. Sikért nem tartalmaz, ebből kifolyólag célszerű más lisztekkel együtt alkalmazni. Íze kicsit édeskés, így kiválóan alkalmas süteményekhez. Hagyományos ételeket készíthetünk belőle, például puliszkát és prószát, de sűrítési eljárásokhoz is felhasználható.

A rizsliszt szintén gluténmentes, fehér és barna rizsből elkészítve is megtalálhatjuk a boltok polcain. A nyers rizsszemek héját eltávolítják, majd porrá őrlik őket. Felhasználását tekintve kiválóan alkalmas galuskákhoz, palacsintákhoz, krémlevesekhez, tojás nélkül is felhasználható tészták készítéséhez.

liszt_2.JPG

(kép forrása: Internet)

A zabpehely és zablisztek szintén egyre kedveltebbek, közöttük a különbség az, hogy a zabliszteket az egész zabszemből őrlik, a zabpelyhet pedig felgőzöléssel teszik fogyasztásra alkalmassá, a belőle őrölt lisztet nevezzük zabpehelylisztnek. Sajnos ezek esetében a gluténmentesség nem egyértelmű, hiszen általában más gabonával is foglalkozó üzemekben csomagolják őket, így "gluténnal szennyeződhetnek". Előnyük, hogy béta-glükán tartalmuk nagy, a vércukorszintre gyakorolt hatásuk kedvezőbb, remek magnézium és B5-vitamin források. Sikértartalma nincs, ezért célszerű más lisztekkel keverni. 

A különböző magvakból készült lisztféleségekkel (pelletekkel) is egyre több helyen találkozhatunk, ide sorolhatjuk például a lenmag, a szezámmag, a kendermag, amaránt, mandula, dió, kókusz, gesztenye, mák és a tökmaglisztet. Készítésük során a magokat hidegen sajtolják, így a bennük található értékes vitaminok és ásványi anyagok nagyobb arányban maradnak épen. Ezek a termékek gluténmentesek, energiabevitel szempontjából kedvező összetétellel rendelkeznek. Sikértartalmuk nincs, ennek ellenére készíthetünk belőlük kenyereket, péksüteményeket, süteményeket, lepényeket is.

További gluténmentes liszteket is említhetünk, ide tartozik például a köles és hajdinaliszt is. A kölesliszt nagyobb mennyiségben tartalmaz kovasavat, fluort, magnéziumot, ként és foszfort. A hajdinaliszt kicsit földes jellegű ízt ad a kenyérnek, rosttartalma azonban a Graham liszt kétszerese. A köles és hajdinalisztből lepényeket, süteményeket, palacsintát és kenyereket készíthetünk. 

Utolsó lisztféleségünk a sárgaborsó liszt, melyet az indiai konyhából is ismerhetünk. A sárgaborsót válogatják és őrlik, így egy finom állományú, gluténmentes terméket kapnak. Benne nagyobb mennyiségben találhatunk B3-vitamint, A-vitamint, folsavat, káliumot, kalciumot és foszfort. A lisztből palacsintát, kekszeket és remek panírt készíthetünk.

liszt_3.jpg(kép forrása: Internet)

Remélem Nektek is segített ez a kis áttekintés, üdvözlettel a Táplálkozás-nevelde!

Szólj hozzá

táplálkozás egészség gyermekek kukorica kukoricaliszt táplákozás zabpehelyliszt zabliszt magliszt tudatostáplálkozás gyermektáplálkozás tudatosválasztás a táplálkozásról