2016. feb 26.

5 szuper étel utazáshoz, mert van élet a szendvicseken túl

írta: Skerlecz Petra
5 szuper étel utazáshoz, mert van élet a szendvicseken túl

Sziasztok!

A mai napom egy jelentős része utazással telt, a Pécsről hazafelé tartó út nagyjából tömegközlekedéssel 4 óra, így bőven volt időm megfigyelni és óhatatlanul belehallgatni mások beszélgetésibe. Feltűnt, hogy milyen sokan panaszkodnak éhségre, arra, hogy nem volt kedvük ismét szendvicset enni a héten már harmadszor, vagy ha ettek is ebédet az utazás előtt sajnos megint éhesek, viszont semmi harapnivaló sincs náluk. Az én táskámban azért lapult egy-két finomság, hiszen egyetemista koromban én is jártam hasonló cipőben. A történet miatt tehát arra gondoltam, hogy összegyűjtök néhány olyan nasit, ami nekem mindig bevált és akár előző nap este vagy reggel suli előtt is nyugodtan elkészíthetőek.

A nasik legegyszerűbb és szintén remek válfaját képezik a szeletelt gyümölcsök és olajos magvak keveréke, de ha most ezekre sem vágysz, próbáld ki a következő recepteket.

Az első ilyen kedvencem a chia magból készült "puding" gyümölcsökkel vagy olajos magvakkal

Amire ehhez szükséged lesz:

  • 1,5-2 evőkanál chia mag
  • 150 ml víz/tej/növényi tej
  • Néhány szelet banán, alma vagy bármilyen gyümölcs, amiket szeretsz
  • Ízlés szerint méz vagy természetes édesítőszer/cukor

A hozzávalókat összekeverjük egy tálban és állni hagyjuk nagyjából 8 órán keresztül (ez azért is szuper mert már előző este elkészíthető), közben a magocskák megszívják magukat nedvességgel és csodás puding állagot kapunk. A finomságot ezután befőttes üvegbe vagy ételtároló dobozba tesszük és vihetjük is.

Miért szuper étel?

  • A chia mag kiváló tápanyag forrás, gazdag esszenciális zsírsavakban, vitaminokban és ásványi anyagokban is. 
  • Bőven tartalmaz emészthető és emészthetetlen rostokat, így javítja emésztőrendszered működését.
  • Triptofán tartalma miatt segítheti az alvást, ami egy hosszú buszút során igazán hasznos lehet.
  • Energiát ad, csökkenti az étvágyat.

chia_puding.jpg

A második kedvenc utazós ételem a banános-kávés-csokis zabpehely

Amire ehhez szükséged lesz:

  • 10 gramm étcsokoládé
  • 1 teáskanál instant kávé vagy 1-2 evőkanál frissen főzött kávé
  • 200 ml forró víz/növényi tej/tej
  • 40 gramm zabpehely
  • Fél banán
  • Ízlés szerint méz, fahéj, kardamom, vanília

Az étcsokit és a kávét egy kevés forró vízzel öntjük le, ezután összekeverjük a zabpehellyel, a fűszerekkel és a többi vizet is hozzáadjuk. Estére hűtőbe tesszük, másnap még egyszer megkeverjük, rászeljük a banánt és az előzőhöz hasonlóan csomagoljuk.

Miért szuper étel?

  • Az étcsokoládéban lévő kakaópor  olyan antioxidáns hatású vegyületeket és kis mennyiségben étkezési rostokat tartalmaz, amelyek nehezen emészthetőek és rosszul szívódnak fel, azonban a bélcsatornába jutva a jótékony mikrobák azonnal kezelésbe veszik ezeket: a rostokat fermentálják, az egyéb anyagokat pedig könnyebben felszívódó, gyulladáscsökkentő hatást kifejtő kisebb molekulákra bontják.
  • A zabpehely élelmi rostokban, B és E-vitaminban, valamint ásványi anyagokban gazdag, teltségérzetet biztosít.
  • A banán kiváló káliumforrás, energiát ad.

chocolate-banana-high-protein-overnight-oatmeal-3.jpg

A harmadik helyen a házi készítésű energia szelet áll, természetesen egyszerűbb, ha készen vásároljuk, de így biztosan nincs tele glükóz-sziruppal és egyéb anyagokkal

Amire szükséged lesz:

  • 25 gramm magozott datolya
  • 10 gramm mazsola/vörösáfonya/aszalt sárgabarack
  • 10 gramm kesudió
  • 1 teáskanál citromlé, méz, fahéj, kardamom, gyömbér ízlés szerint

A datolyát és a mazsolát kicsit beáztatjuk, majd a kesudióval együtt aprítógépben, erős turmixgépben pépesítjük. A citromlével és a fűszerekkel kicsit pikánsabbá tehetjük a masszát, de ezek akár el is hagyhatók. A pépet egy folpackkal bélelt dobozba tesszük, vizes kanállal lesimítjuk, minimum 30 percig hűtjük és már kész is.

Miért szuper étel?

  • Az aszalt gyümölcsök ellátják a szervezetet energiával.
  • A kesudió zsírsavtartalma kedvező, segíti az emésztést, megkönnyítheti az elalvást.

energybarsweb1_jpg.jpg

A negyedik helyen az avokádó áll, kakaóval és datolyával keverve

Amire szükséged lesz:

  • 1 közepes, szép, érett avokádó
  • 2 magozott datolya
  • 3 kávéskanál cukrozatlan kakaópor
  • 1,25 ml növényi tej/tej
  • Ízlés szerint fahéj, méz, vanília, chili 

A hozzávalókat turmixgépbe tesszük, esetleg botmixerrel pépesítjük, majd hasonlóan a korábbiakhoz befőttes üvegbe vagy ételtartó dobozba tesszük és hűtőben kicsit hagyjuk összeérni.

Miért szuper étel?

  • A kakaópor kedvező hatásait már fentebb olvashattátok.
  • Az avokádó gazdag egyszeresen telítetlen zsírsavakban, kiváló antioxidáns, remek vitamin- és ásványianyag-forrás.

chocolate-avocado-pudding_ajuarez.jpg

Utoljára egy sós harapnivalót hagytam, ez pedig a tortilla szendvics

Amire szükséged lesz (természetesen annál finomabb, minél több mindennel pakolod meg, ez most egy egyszerű változat):

  • 1-2 darab tortilla lap
  • Egy marék friss rukkola/jégsaláta/bébispenót
  • 6 szelet jó minőségű csirkemell/pulykamell sonka, esetleg maradék hús
  • A lapok megkenéséhez cottage cheese (ez nem túró)/paradicsomszósz/zöldségkrém/humusz

A lapokat megkenjük a választott szósszal, a sonkákat rászórjuk a salátával együtt, feltekerjük és csomagoljuk. 

Miért szuper étel?

  • A tortilla szendvics rosttartalma nagyban függ a választott vagy elkészített tortilla laphoz felhasznált liszttől, de biztosan orvosolja az éhséget néhány óráig.
  • Ha már egy kicsit unjuk a megszokottat, kreatív és gusztusos alternatívát nyújt a szendvicskészítéshez.

ham-wrap.jpeg

(képek forrása: Internet)

Szólj hozzá

táplálkozás egészség receptek tortilla gyermekek élelmiszer táplákozás gyermektáplálkozás receptek kicsiknek és nagyoknak készítsd otthon a táplálkozásról hagyományos ételek másképp