2016. már 26.

Mire figyeljünk bolti kalács vásárláskor?

írta: Skerlecz Petra
Mire figyeljünk bolti kalács vásárláskor?

Sziasztok!

Ma egy nagyobb multiban keresgéltem néhány dolog után, amikor észrevettem, hogy mintha évről évre, több és több előre elkészített, különböző ízekben kapható kalács sorakozna a polcokon. Én az év más szakaszában ritkán kívánom meg ezt a finomságot, de így Húsvét táján szívesen látom a tányéromon sós és édes formában is. Így megnéztem ezeknek a termékeknek az összetevőit, hogy egyáltalán miből is készülnek ezek a kalácsok és érdemes-e valamelyiket a kosaramba tennem.

Arra azért gyanakodtam, hogy emulgeálószereket, tejsavóport, szójalisztet és hasonló dolgokat bőven találni a bolti, csomagolt termékekben, de azért néhány furcsa dologra is figyelmes lettem. Nézzük meg tehát, hogy mire célszerű odafigyelnünk, ha a bolti kalácsok megvásárlása mellett döntünk. 

kalacs_1.jpg

1. A termék cukortartalma

A napi maximális "ajánlott" cukorbevitel 10 gramm per nap egy felnőtt személy esetében. Az előre elkészített kalácsok nagy része már egy adagban (körülbelül 50 gramm) 5 gramm cukrot tartalmaz, mely az elfogadható napi beviteli mennyiség felét teszi ki. Néhány korábbi bejegyzésben már említettem, hogy az élelmiszeripar számtalan cukorhoz hasonló anyagot is felhasznál a termékek gyártása során, például glükózszirupot. Ezeknek az anyagoknak a szervezetre gyakorolt hatása a cukorhoz hasonló, így ezekre is oda kell figyelni.

2. Az előre csomagolt kalácsok zsiradéktartalma

Ha módunkban áll próbáljunk meg olyan terméket keresni, amelyek hidrogénezett vagy keményített növényi zsiradékot nem tartalmaznak. Ezek az anyagok remek forrásai lehetnek a transzzsírsavaknak és bár az élelmiszerekhez adható transzzsírsav mennyiség törvényileg korlátozva van, ez még nem jelenti azt, hogy a gyártók egyáltalán nem használják ezeket az anyagokat.

3. Célszerű olyan terméket választani, melyek összetétele leginkább hasonlít az otthon elkészített kalácséhoz

Sajnos rengeteg olyan kalács kapható, melyek bőségesen tartalmaznak emulgeálószereket, lisztkezelőket, lisztjavító anyagokat, nedvesítő anyagokat. Bár ezek nagy része természetes alapú, bevitelük teljesen felesleges. Az emulgeálószerek elősegítik egymásban nem oldódó folyadékok (víz és olaj) eloszlását, a lisztjavítók és lisztkezelők hatása révén a rosszabb minőségű lisztekből is jó állagú tésztát lehet készíteni. 

kalacs_3.JPG

4. Tartósítószerek

A csomagolt kalácsok nagy részében tartósítószereket is találunk, ez általában kálium-szorbát, ezt az anyagot több lépcsős kémiai reakcióval szorbinsavból szintetizálják és jól alkalmazható penészgombák, élesztőgombák és néhány baktérium ellen. 

5. Kalács fényező anyagok

A kalácsok csillogó felületét (mely néha még a napfényt is vakítóan visszaverné) sok esetben nem az otthon megszokott tojással érik el, hanem kimondottan erre a célra, mesterségesen előállított kalácsfényekkel. Ezek általában olajokból, tejszármazékokból, aromákból, stabilizátorokból és glükóz szirupból állnak. 

Összefoglalva láthatjuk, hogy egy házilag készített kalács mellett ezek a termékek jócskán tartalmaznak olyan összetevőket, melyek bár gyakran természetes alapúak, de a szervezetnek nincs szüksége rájuk, ezek közé tartoznak a tartósítószerek, emulgálószerek, lisztkezelők, lisztjavító anyagok és társaik. Amennyiben tehetjük süssünk inkább magunk egy gyorsan elkészíthető kalácsot az ünnepekre vagy keressünk egy olyan megbízható pékséget, mely jó minőségű alapanyagokból, felesleges hozzávalók nélkül készíti el nekünk ezt a finomságot.

(képek forrása: Internet)

 

Szólj hozzá

kalács élelmiszer élelmiszercímke Húsvét tudatostáplálkozás tudatosválasztás készítsd otthon