2016. már 21.

Mókás ételek a húsvéti asztalra, nem csak gyerekeknek!

írta: Skerlecz Petra
Mókás ételek a húsvéti asztalra, nem csak gyerekeknek!

Sziasztok!

A Húsvét remek lehetőség arra, hogy kreatív ötletekkel új ízeket, nyersanyagokat és ételeket vezessünk be gyermekünk táplálkozásába. A friss saláták, sárgarépák önmagukban nem tartogatnak túlságosan nagy élveztet a kicsiknek, néhány egyszerű ötlettel azonban számukra is érdekessé tehetjük ezeket a zöldségeket. Ahhoz, hogy izgalmasabbá tegyük ételeinket rengeteg lehetőség közül választhatunk, készíthetünk madárka vagy bárány formájú szendvicseket, mártogatósokkal és répákkal répaföldet, főtt tojásokból kedves állatfigurákat.

Az ötletek közül néhányat ebben a bejegyzésben össze is gyűjtöttem, az egyik kedvencem, főleg mert rendkívül egyszerű és még felnőtt fejjel is mosolyt csal az ember arcára a csirkéket vagy bárányokat ábrázoló szendvicsek. Ezekhez a következőkre lesz szükségetek, minden szendvicsnél egy főre adom meg a hozzávalókat:

  • Két szelet, kerek sajt, például szeletelt mozzarella vagy jó minőségű kerekre szelt sonka
  • Egy kicsi sárgarépa
  • Néhány levél friss spenót, rukkola, madársaláta vagy amit szerettek
  • 1 teljes kiőrlésű, magvas zsemle vagy kenyér
  • Egy kevés vaj

 A zsemlét félbevágjuk, majd megpirítjuk és a vajjal kenjük. A salátát megmossuk és gusztusosan a tányér aljára szedegetjük, fölé tesszük a zsemlét, a zsemlére a sajtot. A sárgarépából 4 karikát vágunk, ezek lesznek a madárkák lábai, illetve 3-3 vékony csíkocskát, ezek a tollakat szimbolizálják a madarak fején. A csőrhöz a répából egy kicsi háromszöget szelünk, a sajt közepére rakjuk, borsból szemeket teszünk a madárra és már kész is. 

tyukszenyo.jpg

A bárányka alakú szendvics szintén pofonegyszerű, itt egy főre a hozzávalók a következők:

  • 3 kicsi szelet rozs vagy teljes kiőrlésű kenyér
  • 4-5 szelet kerek sajt, vagy jó minőségű kerek alakú sonka
  • 4 darab fekete olívabogyó
  • Egy kevés reszelt sajt
  • Kevés vaj
  • Egy répából 3 kicsi karika

 A bárányok esetében minden kenyérkére egy szelet sajtot teszünk, a többi szeletből feles pohárral 6 kicsi kört szaggatunk, melyből hármat félbevágunk, ezek lesznek a bárány fülei, az egészben maradt körök pedig a bárány orra, ezeket szépen a helyére pakoljuk. Az olíva bogyókat félbevágjuk, ezek a bárányka szemeit adják, a maradék bogyóból pedig 6 vékony csíkot vágunk, ezekből kapjuk meg a bari száját. A reszelt sajtot „frufrunak” használjuk és a fülek közé szórjuk, a sárgarépa szeleteket pedig orrként alkalmazzuk.

A másik kedvencem a mókás kis állatfigurák tojásból, 4 darab kis állatkához a következő dolgokra lesz szükségetek:

  • 2 darab főtt tojás
  • 8 szem fekete bors
  • Egy kevés sárgarépa
  • 1 késhegynyi mustár
  • Fél teáskanál majonéz
  • 2-3 teáskanál tejföl/joghurt
  • Egy kevés lilahagyma aprítva
  • Só, bors
  • Néhány szál friss petrezselyemzöld

A megfőtt tojások tetejét óvatosan levágjuk, sárgáját kikanalazzuk, összekeverjük a majonézzel, mustárral, lilahagymával, sóval, borrsal és a tejföllel, majd visszatöltjük a fehérjébe. A tojásokat állítva egymás mellé helyezzük. A borsból szemeket formálunk az állatkáknak, a sárgarépából lábakat és csőröket, a friss petrezselyem zöld lehet a csirke tolla.

tojascsibe.jpg

A sárgarépát és egyéb zöldségeket nem csak állatok megformálására használhatjuk, kreatív mártogatósokat készíthetünk. Ehhez a következőkre lesz szükséged:

  • 1 kicsi, új cserép
  • 1 műanyag pohár
  • 3 kicsi vagy felszelt sárgarépa
  • 3 szál friss petrezselyemzöld
  • Humusz vagy kedvenc mártogatósotok

A humuszt vagy egyéb mártogatóst a pohárkába töltjük, ezt az új cserépbe pakoljuk. A sárgarépák tetejét X alakban egy kicsi bemetszést teszünk, ide tűzzük bele a petrezselymet. A répákat ezután a krémbe szúrjuk és kezdődhet a mártogatás.

carrot_patches.jpg

Aki inkább a húst kedveli készíthet például nagyon vékonyra szelt sonkába vagy baconba tekert spárgát is, ezek miután megsültek sárgarépára fognak hasonlítani. A hozzávalók a következők:

  • 4 darab zöld spárga
  • 4 vékony szelet bacon
  • Kevés olíva olaj

A spárgákat megtisztítjuk, a kemény végeiket levágjuk és sós vízben előfőzzük. Ezután baconba tekerjük őket, olíva olajjal locsoljuk, ha a szalonna nem elég sós, sózzuk és 180 fokos sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük.

sparga_bekonben.jpg

Ha Húsvét akkor a répatorta sem hiányozhat az ünnepi menüből, a kicsit válogatósabbakkal érdemes csak az elfogyasztás után közölni, hogy mit is ettek pontosan. Ennél a receptnél egy átlagos méretű tortaformára való adagot írok le.

  • 30 dkg liszt (ez lehet 15 dkg finomliszt és 15 dkg rozs vagy teljes kiőrlésű liszt is)
  • 3 darab tojás
  • 30 dkg sárgarépa
  • 100 gramm vaj
  • 1 rúd vanília kikapart magja vagy vaníliás cukor
  • 25 dkg porcukor vagy édesítőszer
  • 1 csomag sütőpor
  • Fahéj és citromlé ízlés szerint

A cukrot a tojássárgákkal és a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, a sütőporos lisztet és az ízesítőket. A fehérjéből szép kemény, fényes habot verünk, majd óvatosan a masszához adjuk. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a tésztát és 180 fokon 30 perc alatt készre sütjük. A torta nagyon finom egy kevés ízesített mascarponéval, ricottával vagy tejszínhabbal is.

carrot-cake-1.jpg

(képek forrása: Internet)

Szólj hozzá

táplálkozás gyermekek élelmiszer táplákozás gyermektáplálkozás receptek kicsiknek és nagyoknak készítsd otthon a táplálkozásról hagyományos ételek másképp